Ezúttal Dublinban, Írország legnagyobb innovációs és startupfesztiválján, a FutureScope-on ismerhetik meg a sikeres hazai startup vállalkozásokat a résztvevők – közölte a Magyar Időkkel a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány.

 width=
Pálffy István Magyarország dublini nagykövete és Podonyi János, a Stringbike üzletfejlesztője

A BVK immár 25. delegációjával látogatott tegnap olyan városba, amely jelentős eredményeket ért el az elmúlt időszakban a startup-ökoszisztéma kiépítésében. Dublin a tíz legfejlettebb startup-ökoszisztémával rendelkező európai város egyike, ezért a magyar startupok számára komoly perspektívát jelenthetnek az ír kapcsolatok. Az idén négy magyar startup mutatkozhat be az ír fővárosban.

A Pozi Technologies Kft. beltéri pozicionáláson alapuló gyártáslogisztikai monitoring rendszert fejleszt, a gyártó- és logisztikai ipar egyik alapvető problémájára adva megoldást. A folyamatok automatizált, valós idejű nyomon követését az abban részt vevő eszközök fizikai helyének követésével valósítja meg.

Az ebből származó információk segítségével azonosíthatóvá és kiküszöbölhetővé válnak a gyártási és logisztikai folyamatok veszteségei, amelynek köszönhetően a gyártás hatékonysága akár 15-25 százalékkal is nőhet. A Pozi Technologies nyerte a Rheinland Pitch, az egyik legnagyobb tömegeket megmozgató németországi startupverseny elődöntőjét; a döntő júniusban, Düsseldorfban lesz.

A mozgássérültek által is használható közlekedési és rehabilitá­ciós eszközével mutatkozik be Dublinban a ­Stringbike. Az innovatív fejlesztés lánc nélküli, zsinóros hajtástechnológiája toló-húzó mozgással hajtott közlekedési eszközzé alakítja a kereke­sszéket. A mozgás nagyobb sérültségi fokkal is használható, kíméletesebb az ízületekhez, az adott izomcsoportok terhelése széles tartományban egymástól függetlenül állítható. A String­bike-ot már Düsseldorf és Lisszabon is megismerte.

A Mindtech fejlesztése a Drivealert, amely elősegíti az éberség megőrzését vezetés közben. Az alkalmazás megadott időközönként riaszt, így baleset-megelőzési funkciót tölt be.

A zenekedvelők és zenészek részére fejlesztett Phonic Chat egy multidimenzionális közösségi zenei platform és applikáció. A Phonic Chat használatával a hallgató új zenei projektekbe kapcsolódhat be, részt vehet az alkotási folyamatban, ami különleges élményt jelent.

A BVK szorosan együttműködik az egyes célországokban lévő magyar külképviseletekkel annak érdekében, hogy a legkiemelkedőbb fővárosi innovatív vállalkozásoknak megjelenést biztosíthasson a szakkiállításokon, konferenciákon és üzleti találkozókon.

Ennek az együttműködésnek a sikerét mutatja, hogy tavaly Dublinban a város által kiírt tendert elnyerte a Route4U, így részt vehetnek az ír főváros életminőségének javításában. A cég fejlesztése egy kereshető és tervezhető akadálymentességi térkép, amely az akadálymentesség szintje szerint színezett helyek mellett, a közösség által automatikusan naprakészen tartható járda­adatokat is tartalmaz.

Forrás: Magyar Idők