Interjú alanyunk Csernák Nikolett a Nádin Szépítőszalon tulajdonosa. Köszönjük szépen, hogy elfogadtad a felkérésünket és a szalonon keresztül mutathatjuk be az olvasóknak, hogy miben segített téged a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány Budapest Mikrohitel Programja. De ne szaladjunk annyira előre.

Milyen szépségipari szolgáltatást nyújt a Szalon a vendégeinek?
Csernák Nikolett: Igyekszünk teljes körű szépségápolási szolgáltatásokat nyújtani a leendő és törzsvendégeinknek egyaránt. Több fodrász és kozmetikus dolgozik az üzletben. A manikűr és a műköröm szolgáltatások mellé bevezetésre kerültek lábápolási, gyógymasszőr és relaxmasszázs szolgáltatások is. A csapatommal arra törekszünk, hogy folyamatos technikai és technológiai fejlesztésekkel, a legmodernebb eszközökkel válaszoljunk a mai kor és az ügyfeleink igényeire.

Hogyan kerültél a szépségiparba, miért pont ezt a hivatást választottad?
Gyermekkori álmom volt, hogy embereket megszépítsek. Szépségápolással szerettem volna foglalkozni, amiben a kereskedelmi tudásom, korábbi tapasztalataim és a vállalkozói habitusom segített, így tudtam megvalósítani az álmomat. A Nádin Szépítőszalont 2006-ban azért hoztam létre, hogy a különböző szépségipari szolgáltatásokat egy csokorba gyűjtve a lehető legmagasabb színvonalon járuljak hozzá vendégeim megszépüléséhez.

Hogyan találtad meg a Budapest Vállalkozásfejlesztési Közalapítványt?
Kerestem egy olyan finanszírozási lehetőséget, ami kedvezően támogatja a mikrovállalkozásokat és egy pályázatíró barátom ajánlotta a BVK-t.

Már működött a vállalkozás, amikor hitelezési lehetőséget kerestél vagy akkor indult?
Az ingatlant, ahol jelenleg működik a szalon, a BVK segítségével tudtam megvásárolni. Korábban egy másik helyen dolgoztunk, de azt az ingatlant béreltem és szerettem volna egy saját üzletet. Ezt a Móricz Zsigmond körtéri földszinti lakást üzletté alakítottam, amihez a BVK finanszírozási lehetőségét vettem igénybe, így tudtam megvásárolni.

Mennyire volt segítségedre, hogy a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány nemcsak hitelt nyújtott, hanem mentorált is?
Abszolút. Nagyon jó volt egy olyan finanszírozóval együtt dolgozni, mint a BVK, ahol rugalmasan kezelik a finanszírozási feltételeket és úgy gondolom, hogy a kapcsolatunk a kölcsönös bizalomra épült, épül. Ez a kölcsönös együttműködés a mai napig jelen van. Például a koronavírus-helyzetben rögtön hívtatok engem, hogy minden rendben van-e, tudtok-e segíteni bármiben. Úgy gondolom, hogy a BVK nem csak hitelt nyújt, hanem a továbbiakban is segítenek a vállalkozóknak, hogy jól működjön a vállalkozásuk.

Voltak kezdeti nehézségek, amikor kialakítottad a szalont az új helyen?
Voltak kezdeti nehézségek, mert én nem egy meglévő szépségszalon üzemeltetését vettem át, hanem egy társasháznak a földszinti lakását alakítottam át itt. Ennek nincsenek kültéri ablakai az utca felé, így az utcáról betérő vendégek aránya elenyésző, ezért egy online reklámozási célt tűztem ki magunk elé. Úgy gondolom, hogy ez működik, elég kedvezőek napjainkban az online megjelenési lehetőségek.

A koronavírus előtt a Nádin Szépítőszalonnak nagyon hosszú előjegyzési ideje volt. Hogy érintette a szalont ez az időszak?
Szerencsére sikeresen átvészeltük a koronavírus-járványt és minden visszaállt a régi kerékvágásba, úgyhogy továbbra is bejelentkezéssel működünk és nagyon jól megy az üzlet. A koronavírus kezdeti ideje alatt, sikerült felújítást is végeznünk. Az egyhónapos bezárás alatt volt rá időnk, hogy az arculatunkat is tovább tudjuk szépíteni. Bízom benne, hogy a megújult környezet is hozzájárul az üzlet sikeréhez.

Nagyon jó ezt hallani, hogy a koronavírus ellenére is fejlődik és újra lendületet kapott a Szalon. Mik a további tervek?
Fent vagyunk az Instagramon és Facebook-kampányokat is folytatunk. A további bővítést már célul tűztem ki. A szalon mellett található egy lakás, aminek a megvételében gondolkodom. Összenyitás után, akár egy galériát is ki tudnék alakítani, ahol további masszázs szolgáltatást indíthatnék, de természetgyó-gyászatban is gondolkozom. Ezáltal tovább tudnám bővíteni a szolgáltatások körét vagy akár a meglévő kapacitásokat növelhetném. Persze, ebben is a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány partnerségére számítok.