Hazánkban a kkv-k a gazdaság még hangsúlyosabb szereplői, mint más uniós tagállamokban – emelte ki beszédében Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke a Super – Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat – vállalkozásfejlesztési roadshow befejező rendezvényének első napján.
A rendezvénysorozat záró eseménye 2015. július 28-29-én kerül megrendezésre Budapesten. A vállalkozók számára ingyenes rendezvény első napján előadásokat hallhattak az érdeklődők a Széchenyi 2020 programról: a fejlesztési területekről, a megújult pályázati rendszerről és a budapesti vállalkozásfejlesztési lehetőségekről.
A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén megalkotta Budapest Gazdaságélénkítési és Munkahelyteremtési Stratégiáját, ami egészen 2030-ig tartó célokat fogalmazott meg. „A stratégia megalkotásával a Fővárosi Önkormányzat újabb lehetőségeket kívánt nyitni a kkv-k fejlődésének támogatására is. A dokumentum azt a hosszú távú célt fogalmazta meg, hogy Budapest 15 éven belül Közép-Európa vezető gazdasági térségévé váljon” – mondta dr. Bagdy Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese megnyitó beszédében. „Sikeres Budapest nélkül nem létezhet sikeres magyar gazdaság, sikeres budapesti kkv-k nélkül pedig nem létezhet sikeres Budapest„ – foglalta össze a főpolgármester-helyettes.
Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az egy lakosra jutó fejlesztési források mértéke szerint Magyarország 712 ezer forint/fővel a második helyet foglalja el a tagállamok rangsorában. Kiemelte, hogy nemcsak a források mennyisége, hanem felhasználása is fontos: a rendelkezésre álló 12 ezer milliárd forint 60 százalékát gazdaságfejlesztési célokra fordítják majd 2020-ig, és alapvetően a kkv-szektort fogják támogatni. Elmondta, hogy minden év november 30-ig nyilvánosságra kell hozni a következő évi pályázati lehetőségeket, hogy a vállalkozások időben tudjanak tervezni a következő évi pályázati forrásokkal.
„Hazánkban a kkv-k a gazdaság még hangsúlyosabb szereplői, mint más uniós tagállamokban” – emelte ki beszédében Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke. 2013-ban 55% volt hazánkban a kkv-k hozzájárulása az összes vállalkozás bruttó hozzáadott értékhez, ami hasonló, kicsit alacsonyabb, mint az uniós átlag (58%). A foglalkoztatáshoz viszont jóval magasabb mértékben járultak hozzá: 73%-kal, míg az uniós átlag 67%. Tehát hazánkban a versenyszférában alkalmazásban állók ¾-e kkv-kban dolgozik, míg az unióban 2/3-uk. Budapesten 2013-ban a versenyszféra alkalmazottjainak 69%-át foglalkoztatták kkv-k. Ebből 28%-ot mikrovállalkozások, 23%-ot kisvállalkozások és 18%-ot közepes vállalkozások. Elmondható, hogy „a kkv-k adják a gazdaságban a munkaerő-piac stabilitását, támogatásuk ezért is nagy jelentőségű”- hangsúlyozta az elnökasszony.
A rendezvény holnapi napján az inspiráló, motiváló előadásoké lesz a főszerep, olyan üzletemberektől, tudósoktól, akik a saját területükön az elmúlt években kiemelkedő eredményeket értek el. Az előadások mellett kétnapos családi programsorozatnak is helyet ad az Erzsébet tér, ahol játékkal, sporttal és koncertekkel szórakoztatják az egész családot.
További információk a rendezvényről:
Bagdy Gábor: a cél az, hogy Budapest 15 éven belül Közép-Európa vezető gazdasági térségévé váljon