A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány harmadik alkalommal szervezi meg idén a Startupok Éjszakáját, melynek célja Budapest, mint regionális vezető szerepre törő innovatív centrum bemutatása hazai és külföldi szakembereknek, startup fejlesztőknek, befektetőknek, vállalkozóknak és az egyéb érdeklődőknek.
A rendezvényen kerekasztal-beszélgetések, szakmai előadások és jó gyakorlatok megjelenítése révén vizsgáljuk a Főváros szerepét és lehetőségeit az innovatív vállalkozások fejlesztésében és bemutatjuk a fővárosi startup ökoszisztéma jelentősebb szereplőit, valamint a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány, mint önkormányzati szintű vállalkozásfejlesztési szervezet startup programjait.
A rendezvény fővédnökei: Tarlós István, Budapest Főváros főpolgármestere és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter
Időpont: 2017.11.23. 18.00 – 22:00
Helyszín: Bálna Budapest, 2. emelet (1093 Budapest, Fővám tér 11-12.)
TERVEZETT PROGRAM
18.00 – 18.30 Megnyitó beszédek
- Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter
- Dr. Bagdy Gábor Budapest Főváros főpolgármester-helyettese
- Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke
18.30 – 19.15 A nemzetközi piacra jutás lehetőségei – kerekasztal beszélgetés
Résztvevők:
- Dr. Nikodémus Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium Digitális Gazdaság és Innovációs Főosztályának főosztályvezetője;
- Kónya Judit, Izrael Állam Nagykövetségének kereskedelmi attaséja;
- Christian Klapka, a Vodafone Deutschland kereskedelemfejlesztési vezetője, Budapest-Dusseldorf Digital Relationship Officer;
- Bősze Botond, a Beerides Car Sharing ügyvezetője;
- Csillik Timur, a Rendi.hu ügyvezetője
Moderátor: Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettese
19.15 – 19.30 Fővárosi startup programok bemutatkozása
- H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ
- Spin-off Klub
- Demola Budapest
- Semmelweis Egyetem Innovációs Igazgatósága
- Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány
19.30 – 20.00 Kiemelkedő budapesti és V4 startupok bemutatkozása
- BeeRides Car Sharing
- Demosplay (PL)
- Electromega Kft.
- FactOrEasy (Cz)
- Feedbacker (SLO)
- Mindtech Apps
- Pulmoment
- Rendi.hu
- Route4U
20.00 – 22.00 Networking, B2B
Kísérőprogram:
18:00 – 22:00 Kiállítás
- Fővárosi és állami startup programok
- Privát programok és inkubátorok
- Vállalatok
- Startupok
A rendezvényre a regisztráció lezárult!
A rendezvény támogatói: