SzóKiMondóka, a díjnyertes anyanyelvi fejlesztőjáték

 

Miller-Ferjentsik Viola, a TreeFa World Productions Kft. ügyvezetője forgóeszköz finanszírozásra, nevezetesen az általa megálmodott SzóKiMondóka készségfejlesztő játékcsomag bevezető részének megvalósításához szükséges nyomdai költségek fedezésére igényelt 4 millió forint összegű mikrohitelt a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítványtól. Azóta további 2 játékcsomag, tíz könyv, 2 foglalkoztató és egy szókártyás mesefüzet látott napvilágot, folyamatosan bővítik termékkínálatukat és a kiszolgált vásárlók körét.

 width=„Játszani, alkotni, kreatívan szórakozni sokféleképpen lehet, mi a szavakkal szeretünk játszani. Megjelenítjük, lerajzoljuk, mondókába, dalba foglaljuk, mesébe szőjük őket” – ez a SzóKiMondóka, egy hat részes készségfejlesztő játékcsomag célja és lényege. Elengedhetetlen, hogy a mai képorientált világban a kicsik a szavakkal is megismerkedjenek, mind a beszédtanulás, mind az olvasás előkészítésének területén. Ebben segít nekik a SzóKiMondóka.

Megálmodója, Viola e nagyszabású projekt elindításához keresett pénzügyi forrást. „Utánanéztünk, és összehasonlítottuk az országban elérhető összes hitellehetőséget. A többi hitelintézettel ellentétben, akik nem álltak szóba velünk, a BVK segítőkészen viszonyult hozzánk, mint induló céghez. A közalapítvány munkatársai megfelelően tájékoztattak minket, azonnal jeleztek, ha valami problémát láttak, és elvégezték a hitelbírálatot. Úgy éreztem, mindenki azt tartotta szem előtt, hogy minél gördülékenyebben menjen az ügyintézés”- mondta az üzletasszony, aki a kapott összegből a játékcsomag bevezető fejezetének nyomdai költségeit – a szókártyák, a dobozok, a könyvek és a dvd tokok nyomtatását – fedezte.

 width=A vállalkozás ezzel a termékkel sikeresen piacra lépett, ismertté vált, egy év elteltével pedig már olyan nagyobb üzletekkel épített ki partneri viszonyt, mint a Líra és a Pagony Könyvesboltok, valamint a Regio Játék áruházak. Mindez annak is köszönhető, hogy Viola a mesék megírására ismert szerzőket kért fel, Lackfi Jánost és Döbrentey Ildikót. Az üzletasszony nagy hangsúlyt helyez a marketingre, mára több, mint harminc partnerüzlet árúsítja a SzóKiMondóka termékeket.

A hazai piaci jelenlét megerősítése után a vállalkozás tervei között a külpiacokra lépés szerepel. A SzóKiMondóka termékcsalád egyik fontos célcsoportja a külföldön élő magyar családok. „A játékcsomag ötlete úgy született, hogy az Egyesült Államokban élő magyar anyaként szerettem volna a saját gyerekeimnek a magyar nyelvet több csatornán bemutatni, élőszóban írásban, film formában, hogy minél több módon hallják, lássák, mondogassák, élvezzék a magyar nyelvet. A SzóKiMondóka egy anyanyelvi fejlesztő játék, ami a külföldön élők számára is hatalmas segítség lehet a magyar nyelv megőrzésében”- magyarázta Viola, aki évek óta sikerrel viszi a SzóKiMondóka termékeket amerikai magyar fesztiválokra. Keressük a világ többi országában is azokat a kulturális szervezeteket, könyvesboltokat, akik nyitottak termékeink forgalmazására, mert a külföldi magyarok részéről is nagy az érdeklődés, de sokakat elriaszt a magasabb postaköltség.

 width=A játékcsomag sorozatot 6 részesre tervezzük: Család, Víz (megjelent), Levegő, Tűz, Föld, Ember . A nyers filmanyag és a mesék készen vannak, animáció, vágás, filmzene és grafikai munkák hiányoznak még az egyes fejezetek megjelentetéséhez. Önerőből maximum egy csomagot tudunk egy évben kihozni, pedig logikusan, a gyerekek 3-4 hónap után kellene továbblépjenek a következő fejezetre. Az alacsony gyártási példányszám pedig, amire hitel nélkül képesek vagyunk, megnehezíti az értékesítést.

A Család játékcsomagunkat beneveztük tavaly az Év Játéka versenyre és Készségfejlesztő kategóriában mind a szakmai zsűri, mind a közönség szavazatát elnyerte, amire nagyon büszkék vagyunk. Hisszük, hogy minden gyerekszobában ott a helye, minden család programját tudja gazdagítani és minden gyereknek segíteni a beszéd-, mozgás-, gondolkodás- és az érzelmi-szociális fejlődésben úgy, hogy közben a szülő és gyermek remekül szórakozik és minőségi időt tölt el együtt. A SzóKiMondóka a nyelvi kreativitást, az önkifejezést és a magabiztosságot alakítja ki a gyermekekben egy olyan életszakaszban, amikor a legjobban vágynak a szülő figyelmére és elismerésére – megalapozva vele a későbbi életkorok közös tanulását is.

A SzóKiMondóka egy biztos kezdtet ad a családoknak az együtt töltött, fejlesztő tevékenységekre itthon és külföldön egyaránt.

Képek: SzóKiMondóka