A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 200 millió forint keretösszegű pályázatot hirdetett a hazai kis- és közepes vállalkozások külpiaci tevékenységének előmozdítása érdekében.

A KKM a pályázati felhívás feltételeinek megfelelő legjobb projekteket – támogatási kategóriától függően – legfeljebb 10 millió forint értékű vissza nem térítendő támogatásban részesíti, a rendelkezésre álló forrás erejéig.

Az Exportfejlesztési pályázati program jelenleg egyedülálló az elérhető állami támogatások között, mivel ágazattól függetlenül célzottan a már exportáló vállalkozások (és szakmai szervezetek) külpiaci megjelenését hivatott támogatni.

A pályázat keretében elsősorban külföldi kiállításokon és vásárokon való megjelenésre, árubemutatók szervezésére, marketing tevékenységre vagy tanúsítványok megszerzésére igényelhető támogatás. A program támogatási intenzitása legfeljebb 60 százalék.

A részletes pályázati felhívás és pályázati dokumentáció itt érhető el.

A pályázatok benyújtására 2020. február 28-ig van lehetőség.

A pályázattal kapcsolatban további tájékoztatást a KKM Exportfejlesztési Koordinációs Főosztálya nyújt a palyazat.exportkoord@mfa.gov.hu e-mail címen.