A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) rendezésében a nemzetközi startup világ elismert szakértője, Vidar Andersen a pitchelés és a kockázati tőkebevonás témáiról tartott tréninget 2018. november 22-én a BVK székházában. A programon a startupok mellett a vállalkozásukat jelenleg tervezők is részt vettek.

 width=

A startup-szakértő a délelőtt folyamán szakmai előadást tartott, mely során elméleti áttekintést és gyakorlati ismereteket nyújtott a vállalkozók számára a pitchek különböző típusairól (high concept pitch, elevator pitch, pitch deck), ezek összeállításáról, a mérőszámokról, a befektetőknek történő bemutatkozásra való felkészülésről és a kockázati tőkét biztosítók elvárásairól.

Ezután a résztvevő startupok bemutatták innovatív fejlesztéseiket a szakértőnek, aki délután a kiválasztott legígéretesebb vállalkozások számára személyes mentorálást tartott.

 „Ma nagyon sokféle, különböző területről érkezett startuppal találkoztam a tréningen. A fejlődési fázist illetően, a résztvevők között egyaránt szerepeltek ötletfázisban levők és tőkebevonás előtt állók is. A technológia tekintetében is vegyes kör jött el, bemutattak néhány erősen digitális technológiára épülő üzleti modellt, de helyt kapott olyan ügynökség is, amely az emberi erőforrásra helyezi a hangsúlyt. Ami közös bennük, hogy mindannyian valamilyen probléma megoldására fókuszálnak. A magyar startupok kétségtelenül nagyon jók a technológiai megoldások kifejlesztésében, ám az is nagyon fontos, hogy be tudják mutatni, be tudják bizonyítani, hogy a termékük valóban egy létező problémára vagy szükségletre ad választ ad” – mondta Vidar Andersen a tréning kapcsán. A szakértő felhívta a figyelmet az Y Combinator, a világ egyik óriási, szilícium-völgyi akcelerátorának gyakorlatára, amely a startupok portfóliójában 50 százalékban határozza meg a termék felépítés és 50 százalékban a marketing és a disztribúció jelentőségét.

 width=

Vidar Andersen a világ számos táján tartott már pitchet híres és elismert startup befektetők, technológiai újságírók előtt, továbbá szerepelt a The New York Times címlapján, a CNN adásában és a TechCrunch online magazinban.  A Szilícium-völgybeli mentoraitól kapott útmutatásnak megfelelően küldetésének tekinti, hogy az innovátorok számára segítséget nyújtson. A Rheinland Pitch, Németország egyik legnagyobb tömegeket megmozgató startup versenyének társalapítójaként már több mint 650 startupot mentorált.

A szakértő a magyarországi tapasztalatai kapcsán kiemelte: „A budapesti versenyeken nagyon erős a mérnöki fókusz és a hardveroldal, és azon a területen érzékelhető a tehetség és a felkészültség, viszont a stratégia, üzleti tervezés, értékesítés és marketing területén még érdemes lenne szakembereket bevonni. Hiszen hiába jó a termék, ha nem tudod, hogyan kell eladni.”

 width=

„Mindenképpen nagyon fontos betekintést nyerni abba, hogyan gondolkozik egy nemzetközi szakértő, aki már óriási tapasztalatot szerzett a startup világban. A tréning során rengeteg témát érintettünk, és számos javaslatot kaptunk arra nézve, hogyan kell a befektetőkhöz és a prezentációhoz hozzáállni, milyen hibákat kell elkerülni és merre érdemes menni” – mondta Bikádi Zoltán, a teljeskörű chatbot megoldásokat fejlesztő Talk-A-Bot CEO-ja.

Kindl Gábor, a sportolók számára frissítést tervező programot fejlesztő startup, az Enduraid társalapítója a legfontosabb tanulságként azt emelte ki, hogy nem elég csak jónak, hasznosnak, értékesnek lenni, ezeket az értékeket meg is kell tudnunk mutatni az ügyfeleinknek és a befektetőknek.

A workshop az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program határon átnyúló együttműködési program EYES projektjének egyik eseményeként került megrendezésre. A program specifikus célja Szlovákia és Magyarország határmenti régióit gazdaságilag még egységesebbé és versenyképesebbé tenni, miközben javulnak az emberek és intézmények közötti kapcsolatok és együttműködések, bővülnek a foglalkoztatási lehetőségek. A nemzetközi projektet a BVK konzorciumvezetőként valósítja meg a szlovák STUBA (a pozsonyi műszaki egyetem) és a  HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. szakmai együttműködésével.

 width=A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg. Az itt közölt információk nem feltétlenül tükrözik az EU hivatalos álláspontját.
www.skhu.eu