A GrantedBy.Me szoftvere újra definiálja a tradicionális online bejelentkezést. Egy mobilalkalmazással, valamint egy mögötte lévő szolgáltatással leváltja a felhasználónév/ jelszó párost úgy, hogy közben egyszerűbbé és sokkal biztonságosabbá teszi az azonosítás folyamatát. A 3. BE SMART startup verseny győzteseként Németvölgyi Norbert, a GrantedBy.Me alapítója nemzetközi befektetőknek mutathatta be a startup fejlesztését.

Csukás László és Németvölgyi Norbert
Csukás László és Németvölgyi Norbert

– A GrantedBy.Me csapata a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány 2015 nyarán rendezett BE SMART versenyére is benevezett, akkor IT biztonsági innovációjáért különdíjat nyertetek.  Milyen reményekkel indultatok el idén a versenyen?

– A tavalyi verseny idején még kezdeti fázisban voltunk, mind a termék fejlesztése, mind az üzleti oldal szempontjából. Úgy érzem, azóta sokat fejlődtünk, ami nagy részben annak köszönhető, hogy a kollégáimmal november óta teljes munkaidőben a terméken dolgozunk. A versenyen elért eredmény igazolta számunkra, hogy jó irányba haladunk.

– Hogyan alakult ki a GrantedBy.Me szoftver koncepciója?

– A Grantedby.Me alapötlete 4-5 éve fogant meg a fejemben, de akkor még korainak éreztem azt a problémafelvetést, amire a szoftver megoldást nyújt. Az elmúlt két év során a Kürt Akadémián elvégeztem egy etikus hacker képzést, amivel az volt a célom, hogy a GrantedBy.Me alapkoncepcióját formáljam. A képzésen szerzett tudás megerősített abban, hogy a találmányomnak van létjogosultsága, és az egyik tanárom is nagy fantáziát látott benne. Ő a Cyber Services Zrt. egyik tulajdonosa és igazgatója, január óta közös irodában dolgozunk, és formálódnak a további együttműködés lehetőségei.

A termék prototípusának fejlesztését három évvel ezelőtt kezdtük meg Csizmadia András kollégámmal, akivel szakmailag nagyon jól tudunk együtt működni. Már 12-13 éve dolgozunk együtt, különböző cégeknél, különböző IT projekteken. Egy éve csatlakozott hozzánk Csukás László, aki a design és UX oldalt képviseli. A céget tavaly ősszel hárman alapítottunk, és 2016 január végét tűztük ki határidőnek arra, hogy a fejlesztésben eljussunk egy 1.0-ás termékig. Ez sikerült is, most az első pilot projektek indításán, piaci validáción dolgozunk. Úgy gondolom, most érett meg az IT világban az igény az ilyen termékekre, mivel már szinte mindenkit érintő problémáként jelentkeznek a jelszavakhoz kapcsolódó biztonsági kérdések.

– A startupok jellegzetes, rövid, lényegretörő bemutatkozása a pitch. Ti hol tanultátok meg, hogyan kell hatékony pitch-et tartani?

Németvölgyi Norbert a 3. BE SMART verseny döntőjén
Németvölgyi Norbert a 3. BE SMART verseny döntőjén

– Az elmúlt időszakban a szoftver fejlesztése mellett az üzleti oldallal is mélyebben foglalkoztunk. Korábban elsősorban a terméket akartuk bemutatni, most már nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy bemutassuk a befektetőknek, hogy milyen növekvő piacokra akarunk belépni, hogyan lehet a megoldásunkkal pénzt termelni. Ez egy viszonylag nehezen kommunikálható termék, de ahogy egyre többször prezentáljuk, egyre inkább ráérzünk, hová kell tenni a hangsúlyokat. Nekem van színpadi gyakorlatom, mivel a ’90-es évek végétől hosszabb időn át különböző rock zenekarokban zenéltem.

A győztesek közé kerülve részt vettetek a Magyarország Tel Aviv-i Nagykövetsége által szervezett B2B befektetői és üzleti találkozókon, és az Axis Tel Aviv 2016 rendezvényen, ahol lehetőségetek nyílt bemutatni a vállalkozásaitokat. Hogyan értékelnéd az izraeli kiutazást?

Az első nap négy üzleti találkozón vettem részt, négy teljesen különböző befektetővel. A társaimmal együtt David Wiernik-nek, Magyarország tiszteletbeli konzuljának, az NNG egyik ügyvezetőjének is bemutathattuk a termékeinket. Nagyon hasznos visszajelzéseket adott, és meghívott minket az NNG budapesti fejlesztő központjába. A GrantedBy.Me iránt mélyebb szinten is érdeklődött, többek között felajánlotta, hogy izraeli IT szakemberekkel is megvizsgáltatná a terméket biztonsági szempontból.

Az Axis Tel Aviv konferencián minket, magyar staruppereket Ed Frank, a konferencia alapítója elöljáróban meghallgatott, és hasznos tanácsokat adott. A második nap reggelén prezentáltunk, egy perces pitch-ekre volt lehetőségünk, ami az érdeklődés felkeltésére elég. Míg a teremben folyamatosan előadások zajlottak, az előcsarnokban intenzív kapcsolatépítés folyt. Tulajdonképpen két napig mást sem csináltam, mint egy-két percben összefoglaltam másoknak, hogy mit csinálunk. Rengeteg tanulságos visszajelzést kaptam. Az összes névjegykártyám elosztogattam, 40-50 kontaktot gyűjtöttem össze, ezeknek a negyedével jelenleg is e-mailezés zajlik.