BVK szakmai partnerként vett részt a PP Konferenciaközpont szervezésében 2025. június 19-én megrendezett „Pénz, de honnan? 2025” című konferencián, amelynek célja az volt, hogy a hazai mikro- és kisvállalkozások naprakész, gyakorlatorientált információkat kapjanak a 2025-ben elérhető finanszírozási lehetőségekről.

Az esemény középpontjában az idén induló és folytatódó támogatási programok álltak, köztük a Demján Sándor Program, a Jedlik Ányos Energetikai Program, valamint az uniós forrásból finanszírozott GINOP Plusz és DIMOP Plusz pályázatok. Ezek a konstrukciók célzottan segítik a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztéseit, innovációs törekvéseit és energiahatékonysági beruházásait.

Különösen jelentős előrelépés, hogy az idei évtől a Budapesten és Pest megyében működő vállalkozások is szélesebb körben vehetnek részt ezekben a pályázatokban – olyan forrásokhoz juthatnak hozzá, amelyek korábban számukra korlátozottan voltak elérhetők.

A konferencián Nagy Mária, a BVK ügyfélkapcsolati vezetője is előadást tartott, rangos szakmai közegben. Prezentációjában bemutatta a Budapesti Mikrohitel Program aktuális konstrukcióit, amelyek 2016 óta nyújtanak rugalmas és kedvező feltételeket a fővárosi mikro- és kisvállalkozások számára. Ismertette a jelenleg elérhető, akár 20 millió forintig terjedő hiteltermékeket, azok feltételeit, valamint a BVK mentorálási lehetőségeit, amelyek a pénzügyi támogatás mellett szakmai segítséget is nyújtanak a vállalkozások fenntartható fejlődéséhez.

A konferencia kiváló alkalmat teremtett a kapcsolatépítésre, az információmegosztásra és arra, hogy a résztvevő vállalkozások új, konkrét lépéseket tehessenek üzleti céljaik eléréséhez.