AmHunCham – Eljuthatnak magyar vállalkozások az USA-ba? Workshop Budapesten

Az AmHunCham NY Budapesten tartózkodó delegációjának három tagja válaszolt több mint hatvan résztvevő kérdéseire a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány SMARTPOINT-jában szervezett Workshopon arra a kérdésre, hogy “Eljuthatnak magyar vállalkozások az USA-ba?”

Workshop a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítványnál

A workshopot Szalai Piroska az Alapítvány Kuratóriumi elnöke nyitotta meg. Elmondta, hogy az eseményt elsősorban azoknak a vállalkozásoknak szervezték, amelyek meglévő kereskedelmi kapcsolataikat szeretnék fejleszteni az USÁ-ban, vagy új kapcsolatokat kívánnak kialakítani.

Szalai Piroska kiemelte, hogy egy-egy “vállalkozásnak a sikeres működéshez három fontos dologra van szüksége. Egyrészt kell, hogy tőkéje legyen, másrészt nagyon fontos a kapcsolati tőke és harmadrészt fontos a tudástőke megléte. A mostani workshop ez utóbbi két tőkeformához kívánja hozzásegíteni a vállalkozásokat.”

28616346624_729f24b739_z

Révész András, az AmHunCham NY alelnöke, Szalai Piroska, a BVK Kuratóriumának elnöke, Barát Tamás az AmHunCham NY elnöke

Eljuthatnak magyar vállalkozások az USA-ba?

Barát Tamás, az AmHunCham NY elnöke bevezető előadásában határozott igennel válaszolt a címben feltett kérdésre, azonban hozzátette, hogy “ez az igen csak akkor lehetséges, ha a magyar vállalkozások szigorúan betartják az amerikai jogszabályokat, előírásokat, ha megfelelnek az amerikai követelményeknek, amelyek bár egyáltalában nem egyszerűek, de nem teljesíthetetlenek.”

Az előadás szólt az AmHunCham NY céljairól, feladatairól, tevékenységéről. A hallgatóság tájékoztatást kapott arról is, hogy az AmHunCham NY-tól milyen segítséget kaphatnak azok a  vállalkozók, cégek, akik, amelyek akár export, akár import tevékenységet szeretnének végezni az amerikai piacon.

Az előadás kitért a követelményekre, a jogi környezetre, de szólt a lehetséges előnyökről is.

A bevezető előadást követően az AmHunCham NY elnöke, Révész András alelnök és Magyar Kálmán az AmHunCham NY Tanácsadó Testületének tagja nem győztek válaszolni a hallgatóság kérdéseire. A workshop befejező részében az AmHunCham NY delegáció tagjai a jelenlévő vállalkozások konkrét üzletei tekintetében, egyenként adtak konkrét tanácsokat az érdeklődőknek. Számos esetben már az este folyamán egyértelművé vált, hogy ennek a kapcsolatfelvételnek a konkrét folytatása következik…

 

Posted in Sajtómegjelenések and tagged , , .